családállító
Bemutatkozás
Szerencsésnek tartom magam, mert a kineziológia „One Brain” módszerrel már egészen kiskoromban találkozhattam és megtapasztalhattam pozitív hatásait. Mint oly sok mindenki, én is lelki válságok és fizikai megbetegedés után kezdtem el változtatni a saját életemben, amikért ma már őszintén hálás vagyok. Ezek által alakult úgy, hogy ma már több téren is újrakezdőnek mondhatom magam.
Hidd el Kedves, Neked is jár jól lenni. Mi fosztjuk meg saját magunkat a boldogságunktól. Ebben az életben, ebben a testben, ez a pillanat nem fog még egyszer eljönni, a legértékesebb pillanat, az ami most van. Te döntöd el, mit kezdesz vele, hogy akarod élni.
Íme néhány tipikus gondolat, amivel korlátozod saját magad:
- „Ó, nekem már mindegy”
- „Elviselem/megérdemlem ezt a fájdalmat”
- „Ezen úgyse lehet segíteni, ez nem lehet jobb”
- „Mert a másik bezzeg mindig engem bánt, hát hogy legyek én így jó!?”
- „Ha Ő nem változtat, én sem fogok! Neki kellene először! Ezt igazán tudhatná…”
- „Én ezt úgy se tudom megcsinálni”
- „Nem bízhatok senkiben, mindig kihasználnak”
- „Csak elszenvedője vagyok az életemnek, nem én irányítok”
- „Velem mindig csak rossz dolgok történnek”
- „Nem hiszem el, már vagy százszor elmondtam, miért nem figyelsz már megint rám!?”
Hiszek abban, hogy ami bent van, az van kint is. Az élet terhei, kihívásai sokkal könnyebben viselhetőek, amennyiben mi magunk rendben vagyunk Önmagunkkal. Ennek a lelki nyugalomnak az eléréséhez szeretnélek Téged hozzásegíteni.
Mi is az a kineziológia? Hogyan hathat ez az életemre?
A kineziológia egy egyedülálló holisztikus, stresszoldó személyiség-és képességfejlesztő, gyengéd módszer.
A kineziológiai stresszoldás során, az izmok tesztelésével monitorozzuk a kliens érzelmeit. Így megtalálva azt az érzést, eseményt, amikor a test lekapcsolódottá vált. Általában a jelen elakadásainak alapja a múltban van, ezért fontos a gyökerénél oldani a stresszt. Minden esemény érzelmet vált ki belőlünk, amely elraktározódik a sejtmemóriánkban. Ezekhez csatol vissza az elménk, parányit hasonló stresszhelyzetekben, így újra és újra átéljük (alapvetően ez egy túlélő ösztön, így vagyunk „beállítva”). Ha stressztartalmú volt a múltbeli esemény, bekapcsol az „Üss vagy fuss” menekülési reflex, amely a túlélésünk érdekében aktiválódik. Ilyenkor hiába határoztuk el korábban, hogy legközelebb másképp csináljuk, nem leszünk rá képesek, vagy nagyon sok idő-, energiaráfordítással sikerül valóban másképp csinálni.
Az oldás során a kliens energiarendszerének kiegyensúlyozásával megszűnhet a jelenlegi stressze és ezáltal képessé válhat a vágyott viselkedésre.
Egyszerű mozgásokkal, reflex-zónák érintésével, dörzsölésével, az érzelmi stressz tudatosításával aktiváljuk a lekapcsolt agyi területeket, így beindulhatnak az öngyógyító folyamatok.
Általánosságban elmondható, hogy a kezelés végére a kliens felszabadultabbnak, energikusabbank érzi magát. A tudatossága és megerősítő gyakorlatok következtében, meg tudja változtatni korábbi rossz szokásait, és összességében egy pozitívabb életszemlélet alakulhat ki.
Milyen problémákban tudok segíteni?
- egzisztenciális elakadások esetén
- állandó konfliktusok esetén
- párkapcsolati / kapcsolati konfliktusok esetén
- múltbéli traumák elfogadásában
- lelki „válság” esetén
- félelem, fóbia, pánik, szorongás esetén
- önbizalomhiány esetén
- elakadás, döntésképtelenség esetén
- gyerekek* (és nagyobb gyerekek 😊) tanulási képeségeinek fejlesztésében
- tértisztításban
- csakrák harmonizálásában
*Gyerekek oldása:
A gyerekek problémája gyakran a szülő problémáinak tünete. Ebből adódóan végleges változás csak a szülővel karöltve lehetséges.
A szülők oldása elsődleges fontosságú, rajtuk keresztül kezelhetők a gyerekek.
Hány kezelés ajánlott?
Ez probléma és egyén függő. A szabad választás, szabad akart és a hit befolyásolja. A saját életünkért és a saját jóllétünkért vállalt felelősséggel, a gyakorlatok rendszeres alkalmazásával csodálatos eredményeket lehet elérni. Kézen foglak és ezeket megmutatom neked, de elfogadni és megcsinálni csak Te tudod.
Általánosságban elmondható, hogy 2-5 alkalom elegendő egy „problémára”.
Mi az a családállítás?
A családállítás egy mély, élményalapú önismereti módszer, amely segít ránézni életünk rejtett összefüggéseire. Abból indul ki, hogy mindannyian egy családi rendszer részei vagyunk, és a múltbeli történések - akár több generációval korábbról - hatással lehetnek a jelenünkre, kapcsolatainkra, döntéseinkre, sőt testi-lelki állapotunkra is.
Sokszor úgy hordozunk terheket, félelmeket, mintákat, hogy nem is tudjuk, honnan erednek. A családállítás abban segít, hogy ezek láthatóvá váljanak, megértsük a gyökereiket, és új, szabadabb irányba tudjunk továbblépni.
Hogyan működik?
A módszer során a résztvevők - csoportos formában képviselők segítségével, egyéni ülésen pedig belső képekkel, eszközökkel - megjelenítik a családi rendszer szereplőit. Meglepő pontossággal kirajzolódnak a kimondatlan érzések, elakadások, hűségek és szeretetből fakadó összekapcsolódások.
Az állítás nem elemzés vagy „beszélgetős terápia”, hanem megtapasztalás. A felismerések érzelmi szinten születnek meg, és gyakran azonnali megkönnyebbülést, tisztulást hoznak.
Kinek lehet hasznos?
A családállítás akkor segíthet, ha:
- visszatérő nehézségeket élsz meg a párkapcsolatodban,
- családi konfliktusok, eltávolodások terhelnek,
- önértékelési problémákkal, szorongással küzdesz,
- nem találod a helyed az életben, hivatásodban,
- veszteség, gyász, feldolgozatlan múltbeli események nyomasztanak,
- testi tüneteid mögött lelki okokat sejtesz,
- szeretnéd jobban megérteni önmagad és a kapcsolataid működését.
Nem kell „nagy bajban” lenni ahhoz, hogy valaki részt vegyen egy állításon - elég a vágy arra, hogy tisztábban, könnyebben és szabadabban éljen.
A gyerekek problémája gyakran a szülő problémáinak tünete. Ebből adódóan végleges változás csak a szülővel karöltve lehetséges.
A szülők oldása elsődleges fontosságú, rajtuk keresztül kezelhetők a gyerekek.
Mire jó a családállítás?
- segít feloldani régi, láthatatlan kötéseket,
- helyreállítja a belső rend és biztonság érzését,
- erősíti az önelfogadást és az önbizalmat,
- támogat a döntésekben és az életutadon,
- mélyebb megértést hoz a szülőkkel, párunkkal, gyermekeinkkel való kapcsolatban.
Sokan számolnak be arról, hogy az állítás után könnyebbé válnak a kapcsolataik, csökken a belső feszültség, és új erőforrásokhoz jutnak hozzá.
Fontos tudni
A családállítás nem helyettesíti az orvosi vagy pszichoterápiás kezelést! Biztonságos, megtartó térben, tisztelettel és ítélkezés nélkül zajlik, ahol mindenki a saját tempójában haladhat.
Ha felkeltette az érdeklődésed, vagy érzed, hogy itt az idő ránézni a saját történeted mélyebb rétegeire, fordulj hozzám bizalommal.
Jelenleg egyéni családállításokon tudsz részt venni nálam, kizárólag online formában, ahol teljes figyelemmel és megtartó jelenléttel kísérlek a saját belső folyamataidban.
A tanulás nem kell, hogy nehéz legyen…
Sokan küzdenek azzal, hogy nehezen tudnak koncentrálni, lassan haladnak, vagy egyszerűen túl megterhelő számukra a tanulás. Pont ezért állítottam össze ezt az anyagot: hogy segítsen visszaadni a tanulásba vetett magabiztosságot és könnyedséget - gyerekeknek, diákoknak, egyetemistáknak és újratanulóknak egyaránt.
Ez a tanulásfejlesztő anyag 18 egyszerű, mégis hatékony gyakorlatot tartalmaz, amelyek segítenek javítani a tanulási képességeket, a figyelmet és a hatékonyabb haladást. A gyakorlatok részletes leírással és képekkel illusztrálva szerepelnek az anyagban, így könnyen követhetők és biztosan jól elvégezhetők - akár szülőként a gyermekeddel együtt is.
Nem kell sietned, nem kell megfelelned senkinek - a saját tempódban haladhatsz, és bármikor visszatérhetsz az anyaghoz.
- érthető, gyakorlatias felépítés
- képes illusztrációk a pontos kivitelezéshez
- egyszeri díjfizetés, korlátlan hozzáféréssel
- otthon, bármikor használható módszer
A teljes tanulásfejlesztő anyag ára: 7.900 Ft
Ez nem előfizetés - egyszer fizetsz, és az anyagot hosszú távon, akár évekig használhatod.
Ha szeretnéd, hogy a tanulás kevésbé legyen stresszes és sokkal hatékonyabb, ez az anyag neked készült.
Rendelés emailben, az alábbi adatok megadásával:
- számlázási név
- számlázási cím
- email cím
Adj magadnak - vagy gyermekednek - esélyt arra, hogy a tanulás végre ne teher, hanem lehetőség legyen.
A megrendelés elküldésével egyidejűleg kijelented, hogy az adatkezelési tájékoztatót megismerted, az abban foglaltakat elfogadod, és hozzájárulsz adataid kezeléséhez a rendelés teljesítése érdekében.
Mágikus talizmánok - azaz Jantra
Richard Webster „Mágikus talizmánok” c. könyve alapján kérésedre elkészítem neked a személyes jantrádat – ami egyben egy védelmező talizmán is.
12 életterületet vizsgálunk, család, barátok, életfeladat, szerelem… stb., ami segítséget és megértést adhat neked, hogy miért vagyunk itt a földön...
Ráláthatunk kapcsolatainkra, kihívásainkra és betekinthetünk vele kicsit a jövőnkbe is.
Kérésedre elkészítem külön a párkapcsolati jantrátokat is.
Elérhetőségek
- Telefon: +36 30 245 6029
- Email: lelekcirogato@gmail.com
- Konzultáció személyesen Szegeden, valamint online videóhívás formájában